ERLAUER NAPLÓJA 5.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Kezdetben volt az ítélet, körülbelül a Kossuth téri hugyosforradalom idején. Így hangzott: Gyurcsányt a Dunába! Később az ítélet enyhült, pár éve már csak börtönbe akarják csukni a szükséges reformokat legalább megkísérlő balliberális miniszterelnököt.

2010. 10. 20. 8:24:00

Hasonlóképpen ír a mai Galamus-cikkében Bauer Tamás is - ezért az újratöltés és a poszt frissítése. "A Fidesz [...] nem elégszik meg az ellenfeleire mért politikai vereséggel, hanem Orbán Viktor négy évvel ezelőtti legyőzőjét, Gyurcsány Ferencet börtönbe is akarja juttatni, és ezzel semmisíteni meg őt politikailag. Feljelentette őt Balsai István már adathamisításért is, amit még a mai ügyészségnek is el kellett utasítania. Gyurcsányt próbálják büntetőjogilag felelőssé tenni a sukorói ingatlancseréért, a jelek szerint eredménytelenül. A sukorói fejlesztéssel a kormányban Gyurcsány is, Bajnai is foglalkozott, az ingatlancsere feltételezett aránytalansága azonban olyan részlete az ügynek, hogy még ha  vád be is bizonyosodik, akkor sem lehet érte őket felelőssé tenni. Maradt ezért a 2006. októberi rendőri fellépés ügye" (Az ítélet már megvan, csak a tényállást keresik) .

Utána jött a négyharmados forradalom. Ami azzal a következménnyel is járt, hogy cárt választottunk politikai program helyett. A cár pedig nem szarozik azzal, hogy az alkotmányhoz vagy a hatályos törvényekhez alkalmazkodjon. Ha úgy tetszik neki, négyharmados ukázzal mondja ki, hogy a "hetente" azt jelenti, hogy "háromhetente", hogy úri kedvéből tett kijelentéseit "nemzeti együttműködési nyilatkozatként" kell kifüggeszteni minden közfalon, és ha a nemzet egy része nem ért vele egyet - hát akkor az nem a nemzet része.

Nemcsak alkotmányt és törvényt alkot a négyharmados cár, hanem végrehajtót is kinevez a fenti ítélethez a legfőbb ügyész, legfelsőbb bírósági elnök, alkotmánybíróság és köztársasági elnök személyében. Biztos, ami biztos.

A váddal vannak problémák. Amikor Gyurcsány Ferenc őszinteségi rohamot kapott egy balatonőszödi politikai week-enden, azt elnevezték hazugságnak. (Máig nem tudjuk, hogy jelen volt-e az UD Zrt. Őszödön, csak azt, hogy a beszéd hangfelvételét hónapokon keresztül altatták, és jól időzítve a 2006-os önkormányzati választások előtt robbantottak vele.) Volt, hogy adatok meghamisításával vádolták Gyurcsányt az önjelölt vádlók, legutóbb a sukorói ingatlancserét szeretnék hűtlen kezelésnek beállítani, amelyben szintén Gyurcsány az elkövető (Bajnaival együtt).

Ítélet, ügyész, bíró, alkotmánybíró, vád - minden együtt áll a koncepciós perhez. Már csak egy dolog hiányzik a büntetőügy megkezdéséhez a politikai ellenféllel szemben: az alapos gyanú. Az késik, de nagyon.

De ne izguljunk: ami késik, nem múlik. Ha már nincs nagyobb szelet kenyér, romlik a forint, példát akar statuálni Magyarország "ejtésével" az Európai Unió, emelkednek a devizahitelek törlesztőrészletei és elmarad az "azonnali, nagy arányú adócsökkentés", legalább legyen cirkusz. A porondon: doktor Kotász - a Tanúból.

Mit mondjak még? "Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

Még egy idézet Bauertől: "A Fidesz a gazdaságpolitikai bírálat és a korrupciós vádak mellett a szabadság és a jogállam ellenségeként is támadta a szocialistákat és személy szerint Gyurcsányt. Annak idején, 2006 őszén még mindenki tudta: a kormányellenes tüntetők támadtak erőszakkal a televíziót védő, illetve a rendet fenntartó rendőrökre 2006 szeptemberében is és októberben is. Az effajta erőszakos tüntetések ellen a rendőrség mindenütt erőszak alkalmazására kényszerül, s ennek során olykor hibákat is elkövet. Előfordult ez Olaszországban is, Franciaországban is, most pedig éppen Németországban váltott ki éles vitát kormánypártok és ellenzék között a pályaudvar-rekonstrukció elleni stuttgarti tömegtüntetéssel szembeni, száznál több tüntetőnek sérülést is okozó rendőri fellépés. Orbán Viktor azonban a történteket úgy állította be, hogy a szocialista kormány 'megvereti a saját népét'. Most a Fidesz arra törekszik, hogy a rendőri vezetők büntetőjogi felelősségét állapítsák meg az ügyben, s Gyurcsánynak olyan közvetlen utasításokat tulajdonítson a történetben, amelyek alapján a politikai felelősségen túl rá is kiterjeszthető a büntetőjogi felelősség. Erre szól Balsai megbízása, ezzel teljesedne ki Orbán Viktor bosszúja a 2006-os vereségért. A magyar jogállamot egész sor csapás érte az elmúlt hónapokban. A jogállam lebontásának első fázisa a plurális közjogi rendszer fékeinek és ellensúlyainak kiküszöbölése, monolit rendszerré való átalakítása volt május és október között, és a jelek szerint teljes sikerrel járt. A második fázis a gazdasági alkotmányosság, amelynek a magánnyugdíjpénztári tagdíjak konfiskálása és a különadók kivetése az első lépései. A harmadik, legsúlyosabb fázis a politikai ellenfél ügyészi-bírói úton történő kiiktatása és politikai megsemmisítése lenne. A kétharmados többség tette lehetővé, hogy a többi hatalmi ágat, köztük az alkotmánybíróságot is a kormány ellenőrzése alá vonják, ennek alapján lehet átalakítani a választási rendszert és véglegesen a Fidesz ellenőrzése alá vonni az ügyészséget: így függ össze az első, a második és harmadik fázis, ha minden Orbán terve szerint működik."

21
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tegnap, szeptember 4-én a világ sok városában tüntettek a Franciaországból kiutasított balkáni - főleg romániai és bulgáriai - cigányokért. Köztük Budapesten, a Francia Köztársaság nagykövetsége előtt is.

(Mennyire más volt a Francia Nagykövetség hangulata 2000-2001-ben, a zámolyi romák politikai menedékjogának odaítélése idején, amikor több alkalommal is tanácskoztak itt az uniós országok budapesti nagykövetei, és én is több alkalommal találkoztam a követség első titkárával, a félig magyar származású Nicolas Suran úrral! Ő azóta Marokkóban eszegeti a francia diplomaták kenyerét.)

Magában Franciaországban több, mint százezren, az ország 134 városában volt tüntetés az emberi jogi liga (Ligue des Droits de l'Homme) szervezésében, szakszervezetek (például a CGT), baloldali pártok és emberi jogi csoportok részvételével. A tüntetésekről főhelyen számoltak be az országos és a helyi médiák. Jegyezzük meg: Franciaországban, a szabadság szülőhazájában külön "sans papier" szakszervezet létezik azok számára, akik - ahogy a nevük is mutatja - "papír nélkül" laknak és dolgoznak az országban. Sok francia büszke arra, hogy országuk menedéket nyújt a világ elesetteinek, a segítségre szorulóknak. "France - terre d'asile!" - ahogyan az egyik transzparens mondja, azaz Franciaország a menedék, a menekülés földje.  (Persze idegengyűlölők, rasszisták ott is vannak, nem is kevesen.) Összegyűjtöttem néhány képet a sajtóból - főleg a balközép Libérationból és jobbközép Le Monde-ból - a franciaországi tüntetésekről:


A hátulról a negyedik képen olvasható felirat, amely "a magyar" kitoloncolását követeli (J'EXPULSE LE HONGROIS), természetesen nem nekünk, hanem Sarkozynek szól.

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Opre, Roma!

Reload: közreadom a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom felhívását, amelyet e-mailben kaptam, majd az Emberi Jogok Ligája (Ligue des Droits de l'Homme) 134 franciországi helyszínét, ahol a romák kitoloncolása ellen tüntetnek holnap - velünk együtt:

Szolidaritási tüntetés a balkáni romák franciaországi kitoloncolása, valamint a magyarországi cigányellenesség terjedése ellen.

Mi, budapestiek is csatlakozunk a megmozdulásokhoz, amelyek Ajaccioban,
Barcelonában, Belgrádban, Bécsben, Londonban, Madridban, Sevillában, Párizsban és több más franciaországi városban, velünk egy időben zajlanak.



A magyar kormányt arra kérjük, hogy a romák érdekében tiltakozzon a
francia kormánynál, továbbá lépjen fel hazánkban is határozottan minden cigánygyűlölő, rasszista megnyilvánulás ellen.

Időpont: 2010 szeptember 04. szombat 14:00

Helyszín: A francia nagykövetség épülete előtt, VI. kerület, Lendvai u. 27.


Válogatás az egyidejű KÜLFÖLDI tüntetések helyszíneiből:


- Barcelona, Consulat Francès, szervező : La Federació d’Associacions
Gitanes de Catalunya,
- Belgrád, Szerb Parlament, szervező : Democratic Association of Roma
- Bécs, Haus der Europaeischen Union, szervező: Romapastoral Diözese, Eisenstadt
- Párizs, Place de la Republique, szervező: Unionromani.org és további 49 szervezet
- Róma, Piazza Farnesi, szervező: Reset Italia

 

Tüntetések Franciországban szeptember 4-én (az Emberi Jogok Ligájának közleményéből):

Agenda
Auteur de l'article : LDH
Manifestations du samedi 4 septembre 2010

« Face à la xénophobie et à la politique du pilori : liberté, égalité, fraternité ! ». Consultez ici la liste des manifestations qui se déroulerons partout en France le 4 septembre.
Cette liste est mise à jour régulièrement. (Dernière mise à jour jeudi 2 septembre)
Pour télécharger un modèle de tract, cliquez ici !


- Abbeville : samedi 4 septembre, place du Pilori, à 14h30.

- Agen : samedi 4 septembre, boulevard de la République/ place Jasmin, à 10h00.

- Aix-en-Provence : samedi 4 septembre, rassemblement place de la Rotonde, à 11h00 (à confirmer).

- Ajaccio : samedi 4 septembre, rassemblement devant la préfecture de Corse, à 17h00.

- Albi : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 12h00.

- Alençon : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 14h00.

- Alès : samedi 4 septembre, devant le théâtre, à 17h00.

- Amiens : samedi 4 septembre, place de l’Hôtel de ville, à 14h30.

- Angers : samedi 4 septembre, rassemblement place du Général Leclerc devant le palais de Justice, à 10h30.

- Angoulême : samedi 4 septembre, place de l’Hôtel de ville, à 15h00.

- Annemasse : samedi 4 septembre, parvis de l’espace Martin Luther King, à 11h00.

- Annecy : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 15h00.

- Arles : samedi 4 septembre, boulevard des Lices, à 11h30.

- Auch : samedi 4 septembre, place de la Libération, à 10h30.

- Aurillac : samedi 4 septembre, 2 cours Monthyon, devant la préfecture, à 11h00.

- Avignon : samedi 4 septembre, boulevard Limbert devant la préfecture, à 10h30.

- Bailleul : samedi 4 septembre, devant la mairie, à 11h30.

- Barenton : samedi 4 septembre, à 17h30, sur le site du camp d’internement tzigane qui a existé à Barenton sous le régime de Vichy (du 11 avril 1941 au 8 octobre 1942).

- Bayonne : samedi 4 septembre, place de la Liberté, à 11h00.

- Beauvais : samedi 4 septembre, place Jeanne d’Arc, à 14h00.

- Belfort : samedi 4 septembre, place Corbis, à 14h00.

- Besançon : samedi 4 septembre, place de la Révolution, à 15h00.

- Béziers : sur le site de la fête annuelle de La Plantade commémorant le 140e anniversaire de la proclamation de la République, inauguration d’un Arbre de la Liberté devant lequel chacun pourra prendre la parole.

- Blois : samedi 4 septembre, rassemblement à l’angle de la rue des 3 Clefs et la rue du Commerce, à 15h00.

- Bordeaux : samedi 4 septembre, rassemblement sur le parvis des droits de l’Homme à côté du palais de justice, à 10h30.

- Boulogne-sur-Mer : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, Grande Rue, à 16h00.

- Bourg-en-Bresse : samedi 4 septembre, au carrefour des rues Charles Robin, Foch, et du Bd de Brou, 14h00.

- Bourges : samedi 4 septembre, manifestation devant le monument de la Résistance, place du 8 mai, à 11h00.

- Bressuire (79) : samedi 4 septembre 2010, place Notre-Dame Bressuire 10h30 cercle de silence, 11h00 rassemblement citoyen, prises de paroles des organisations participantes, 11h30 défilé jusqu’à la sous-préfecture avec dépôt d’un communiqué commun.

- Brest : samedi 4 septembre, place de la Liberté, à 10h30.

- Brive : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, à 10h30.

- Caen : samedi 4 septembre, place de la République, à 14h30.

- Cahors : samedi 4 septembre, parvis de la mairie, à 11h00.

- Cannes : samedi 4 septembre, rassemblement devant le monument aux morts et la mairie, à 14h30.

- Carcassonne : samedi 4 septembre, place Carnot, à 10h00.

- Castres : samedi 4 septembre, place Jean Jaurès, à 9h30.

- Chalon-sur-Saône : samedi 4 septembre, manifestations avec distribution de tracts et signature de pétition dès 14h place Charles De Gaule, place Saint Vincent, place de l’Hôtel de ville et place de l’ancien collège. Les quatre cortèges convergeront place de Beaune, à 16h00, et iront vers la sous-préfecture.

- Chambéry : samedi 4 septembre, place Caffe, à 15h00.

- Charleville-Mézières : rassemblement vendredi 3 septembre à 18h place de l’Hôtel de Ville de Mézières

- Chartres : samedi 4 septembre, place du Châtelet à 10h30 puis venue à Paris.

- Châteauroux : samedi 4 septembre, place de la République devant l’arbre des droits de l’Homme, à 17h00.

- Châtellerault : samedi 4 septembre, esplanade François Mitterrand, à 11h00.

- Chaumont : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 11h00.

- Cherbourg : samedi 4 septembre, place de la république devant la mairie, à 11h00.

- Clermont-Ferrand : samedi 4 septembre, place Delille, à 14h00.

- Colmar : samedi 4 septembre, avenue de la République, devant l’entrée administrative de la Préfecture du Haut-Rhin, à 14h30.

- Coutances : samedi 4 septembre, place Saint Nicolas, à 11h00.

- Dijon : samedi 4 septembre, place Darcy, à 14h00.

- Dole : samedi 4 septembre à 11h, rassemblement place de la sous-préfecture

- Douai : samedi 4 septembre, entrée de Gayant Expo, à 9h00.

- Dunkerque : samedi 4 septembre, rassemblement au Marché central, à 10h00 ; signature de l’appel place Jean Bart à 12h30 ; rassemblement Stèle des droits de l’Homme (CUD) avec prise de paroles, à 12h30.

- Epinal : samedi 4 septembre, place des 4 Nations, à 15h00.

- Evreux : samedi 4 septembre, devant l’Hôtel de ville, à 15h00.

- Fargniers : samedi 4 septembre, devant le musée de la Résistance, à 15h00.

- Foix : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 10h00.

- Gap : samedi 4 septembre, place de la République, à 11h00.

- Grenoble : samedi 4 septembre, manifestation avec deux points de départ la gare de Grenoble (à 14h30) et la place du marché de la Villeneuve (à 14h00), point de jonction des deux cortèges est à la place André Malraux.

- Guéret : samedi 4 septembre, devant la mairie, à 10h30.

- Hénin-Beaumont : samedi 4 septembre 2010, rassemblement devant l’Hôtel de Ville d’Hénin-Beaumont à 16h30. Manifestation dans les rues du centre de la ville. Retour devant l’Hôtel de Ville pour rassemblement militant et festif qui fera alterner des prises de parole et des chansons républicaines.

- Joigny : samedi 4 septembre, rassemblement devant la maison citoyenne à 18h00. S’inscrire au mail suivant maisoncitoyenne89@free.fr pour départ en car pour Paris.

- Le Chambon-sur-Lignon : samedi 4 septembre, place de la Fontaine, à 10h00.

- Le Havre : vendredi 3 septembre, manifestation devant la sous préfecture du Havre + départ en car pour aller manifester à Paris le 4 septembre.

- Le Mans : samedi 4 septembre, place de la République, à 15h00.

- Le Puy-en-Velay : samedi 4 septembre, devant la mairie, à 10h00.

- La Roche-sur-Yon : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 10h30.

- La Rochelle : samedi 4 septembre, cours des Dames, devant la Grosse Horloge, à 11h00.

- Lille : vendredi 3 septembre, rassemblement sur le Parvis des droits de l’Homme, à 18h00.

- Limoges : samedi 4 septembre, place de la République, à 14h00.

- Lons-le-Saulnier : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 11h00.

- Lorient : samedi 4 septembre, place Aristide Briand, à 11h00.

- Lyon : samedi 4 septembre, place Bellecour (devant le Veilleur de Pierre), à 14h00.

- Mantes-la-Jolie : samedi 4 septembre, devant le palais de Justice, à 11h00.

- Marseille : samedi 4 septembre, rassemblement unitaire sur le Vieux Port, à 14h30.

- Maubeuge : samedi 4 septembre, devant la Stèle des 93 face à la Mairie, à 14h00.

- Mende : samedi 4 septembre, place de la République, à 10h30.

- Metz : samedi 4 septembre, rassemblement place de la République, côté rue Winston Churchill, à 14h30.

- Montauban : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 10h30.

- Montbeliard : samedi 4 septembre, rassemblement sur le parvis des droits de l’Homme à 13 h 30

- Montpellier : samedi 4 septembre, place de la Comédie, à 10h00.

- Mont-de-Marsan : samedi 4 septembre, place Saint Roch, à 11h00.

- Montluçon : samedi 4 septembre, place de la sous-préfecture, à 10h00.

- Moulins : samedi 4 septembre, place de la Mairie, à 10h00.

- Mulhouse : samedi 4 septembre, place de la Réunion, à 14h00.

- Nancy : samedi 4 septembre, manifestation place Stanislas, devant la préfecture, à 14h00.

- Nantes : samedi 4 septembre, place du Commerce, à 15h00.

- Narbonne : samedi 4 septembre, devant les Halles, à 11h00.

- Nevers : samedi 4 septembre, place de la Résistance devant la préfecture, à 15h00.

- Nice : samedi 4 septembre, Place Garibaldi, à 14h00.

- Nîmes : samedi 4 septembre, rassemblement devant la médiathèque/Maison carrée, à 14h00.

- Niort : samedi 4 septembre, rassemblement en bas de la Brèche sur l’esplanade la République, à 11h00.

- Orléans : samedi 4 septembre, place d’Arc, 15h00.

- Paris : samedi 4 septembre, place de la République, à 14h00.

- Pau : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 14h30.

- Périgueux : samedi 4 septembre, devant l’arbre de la Liberté (poste centrale), à 11h00.

- Perpignan : samedi 4 septembre, rassemblement place du Puig, à 10h00.

- Poitiers : samedi 4 septembre, devant le palais de Justice, à 14h00.

- Pontivy : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, à 11h00.

- Porto-Vecchio : samedi 4 septembre, rassemblement place de la mairie, à 18h00.

- Privas : samedi 4 septembre, devant la préfecture, 10h30.

- Quimper : samedi 4 septembre, place de la Résistance, à 14h30.

- Reims : samedi 4 septembre, rassemblement devant la fontaine de la Solidarité, place d’Erlon, à 14h00.

- Rennes : samedi 4 septembre, place de la Mairie, à 14h00.

- Roanne : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, à 10h00.

- Rodez : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 10h00.

- Rouen : samedi 4 septembre, à l’église Saint-Sever, à 14h00 (ou 14h30) (à vérifier).

- Royan : samedi 4 septembre, place Charles de Gaulle, à 11h30.

- Saint-Brieuc : samedi 4 septembre, départ de la manifestation en haut de la rue Saint-Guillaume, près du manège, à 11h00.

- Saint-Claude : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, à 11h00.

- Saint-Dié : samedi 4 septembre, devant la Tour de la Liberté ou devant la mairie, à 10h00. A confirmer.

- Saint-Denis de La Réunion : samedi 4 septembre, sur la place des droits de l’Homme Champ Fleuri, à 14h00.

- Saint-Etienne : samedi 4 septembre, place Jean-Jaurès, à 10h00.

- Saint-Lô : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 11h00.

- Saint-Maximin : samedi 4 septembre, place Martin Bidouré, à 15h00.

- Saint-Nazaire : samedi 4 septembre, esplanade des droits de l’Homme, centre République, à 15h00.

- Saintes : samedi 4 septembre, rassemblement place Bassompierre, à 10h00.

- Salon-de-Provence : samedi 4 septembre, devant l’Hôtel de ville, à 10h00.

- Strasbourg : samedi 4 septembre, place Kleber, à 16h00.

- Tarbes : samedi 4 septembre, place de la Mairie, à 14h30.

- Thonon : samedi 4 septembre, place Aristide Briand, à 14h00.

- Toulon : samedi 4 septembre 2010, manifestation place de la Liberté, à 10h00.

- Toulouse : samedi 4 septembre, manifestation esplanade des droits de l’Homme, place du Salin, à 10h30.

- Tourcoing : samedi 4 septembre 2010, rassemblement devant le Parvis de l’Hôtel de Ville de Tourcoing, à 11h00, avec prise de parole des organisations. Le défilé se poursuivra jusqu’au Parvis de l’église Saint-Christophe.

- Tours : samedi 4 septembre, place Jean Jaurès, à 15h00.

- Troyes : samedi 4 septembre, place de l’Hôtel de Ville, à 12h30.

- Tulle : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 15h30.

- Ussel : samedi 4 septembre, devant la sous-préfecture, à 15h00.

- Uzès : samedi 4 septembre, place de la Libération, à 11h00.

- Valence : samedi 4 septembre, devant la Tour de l’Europe, quartier Fontbarlettes, à 14h00.

- Vannes : samedi 4 septembre, devant la préfecture, à 11h00.

- Vendôme : samedi 4 septembre, marché couvert, à 11h00.

- Vesoul : samedi 4 septembre, devant la mairie, à 14h30.

- Vichy : samedi 4 septembre, aux quatre chemins, à 15h00.

- Villefranche : place des Arts devant la sous-préfecture, à 10h30.

- Vouziers : samedi 4 septembre, signatures de pétition sur le marché à 10h00 puis à 11h30 rassemblement et déplacement vers la sous-préfecture.

TOTAL = 134


Szeptember 4., szombat, 14 óra: Barcelona, Belgrád, Bécs/Vienna,


Budapest (Francia Nagykövetség),


London, Madrid, Párizs, Sevilla:


tüntetés a balkáni romák Franciaországból való kiutasítása ellen.


Samstag 4. Sept. in allen obigen städten um 14 h: Protestdemo gegen die ausweisung der Balkan-Roma aus Frankreich.


Sept. 4, Sat. 2 pm: In all above cities protest against the expulsion of the Balcan-Roma from France.


5
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pár nappal ezelőtt, Anton egyik posztjában lehetett olvasni az örömhírt a budapesti zsidó élet fellendülésének újabb állomásáról: megújul Budapest legrégibb zsinagógája, az óbudai, Lajos utcai. Az első kommentben máris jeleztem, hogy illő volna ezen az örömünnepen részt vennie a köztársaság magas hivatalt betöltő vezetőinek, például a miniszterelnöknek vagy a köztársaság elnökének. Anton előbb azt jelezte, hogy a lubavicsi mozgalomhoz köthető Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek meg kellett volna hívnia Orbánt, majd kiderült, hogy a meghívás meg is történt.

Én pedig most hallottam - nem idézhető forrásból - a hírt, hogy Orbán a meghívást elfogadta, és szeptember 5-én 16.30-kor miniszterelnökként részt vesz a templom felavatásán. Én ezt helyeslem, mint az Anton posztjához írt kommentemből is kiderült.

Amit nem helyeslek, az az, hogy a képmutató pártelnök-miniszterelnök nem szólalt meg, amikor párttársai visszahelyezték díszpolgári jogaiba Orosházán Gömbös Gyulát, a zsidókat üldöző miniszterelnököt. Vagy amikor eszmetársai együtt avattak "magyargárdát" a jobbikosokkal. Orbánról most annyit mondhatunk, hogy kettő van belőle. És azért van kettő belőle, mert képmutató és gyáva.

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével - ismertette L. Simon László költő, parlamenti képviselő a Fidesz új sajtótörvényének egyik részletét, amelyet valami furcsa, nárcisztikus okból "médiaalkotmánynak" neveznek. (Lásd még: "forradalom".)

Ez így rendben is lenne. Nagyjából a mai sajtójogszabályok is hasonlókat írnak elő, változás szinte semmi. Simon Laci - a régi ismeretség miatt hadd nevezzem így - visszalépett a korábbi szigorúbb paragrafusoktól. Van ebben a rövid mondatban szószátyárság is, mint Simon Laci verseiben általában: a bűncselekményre való felhívás maga is bűncselekmény, nem kell külön megemlíteni. A "közerkölcs" gumifogalom. Korról korra, időről időre változik. Az egyik időben még tilos leírni a "szar" vagy a "baszik" szót, a másikban már szabad. Megnézném én azt a parlamenti kormánytöbbséget, amelyik definiálná a "közerkölcs" (lánykori nevén: "szocialista erkölcs") fogalmát.

És ott vannak még "mások" személyiségi jogai. Jogunk van a magánélethez, a saját képmáshoz, a jó hírnévhez - és ezernyi más hasonló dologhoz. Jogunk van hozzá, tehát ezzel kapcsolatos információk csak a hozzájárulásunkkal tehetők közzé. Én azért különbséget tennék a közszereplők és mások személyiségi jogai között: előbbieknek is joguk van a privát élethez, a jó hírnévhez, de kevesebb, mint az utcai járókelőknek.

Most, hogy egy költő írja a sajtót korlátozó jogszabályokat, ideidéznék egy már halott költőtől két verset. Vajon sért-e személyiségi (vagy kegyeleti) jogokat, esetleg közerkölcsöt az alábbi két írás? Más szóval: megjelenhetnének-e ezek a versek 2011 január 1. után?


Petri György:

Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére

Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,

latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.

Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

7
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Fidesz, az MSZP és az MDF is gratulált Demszky Gábornak ahhoz a teljesítményhez, hogy a 20. és 21. századi Európában egyedüliként ötször választották meg - négyszer közvetlenül - egy kétmilliós főváros, Budapest főpolgármesterének. Az egykori szamizdatos ellenzéki 1990-ben az MDF jelöltjével, Barsiné Pataky Etelkával és a FIDESZ-es Ungár Klárával szemben (ő most is pályázik a főpolgármesterségre a SZEMA színeiben) lett a főváros főpolgármestere - ebben a ciklusban az SZDSZ a liberális FIDESZ-szel koalícióban "kormányzott" a fővárosban. A következő ciklusokban pedig SZDSZ-MSZP összefogás működtette a várost. Sok vitával, sok sikerrel és kudarccal, de végülis eredményesen.

A Népszabadság Online beszámol a mai, utolsó közgyűlésről, ebből a cikkből idézek. Nehezen lesz utánozható az a Demszky nevéhez fűződő politikai teljesítmény, hogy egymás után ötször választották meg Budapest első emberének, 'ehhez csak gratulálni lehet' - köszönt el a főpolgármestertől a mai napon a Fidesz MPSZ vezérszónoka, György István. "Budapest az Ön vezetése alatt a szabadság, a tolerancia városa volt, ön sokszor mutatott példát, hogy a kirekesztő nézetek ellen hogyan kell fellépni" - mondta Steiner Pál MSZP-frakcióvezető, aki arra is célzott, hogy egyszer szobor fogja hirdetni a fővárosban a rendszerváltás utáni első főpolgármester emlékét. Hock Zoltán (MDF) pedig a következő szavakkal értékelte Demszky Gábor munkáját: "Soha nem vélelmeztük, hogy rosszat akart volna a városban. Sosem szavaztam önre, sosem támogattam, ami nem titok, mégis egyszerre lépünk le e hajóról húsz év után, csak én az MDF-ből. Ön is, mi is úgy fogunk e húsz évre visszamelékezni, hogy mozgásban volt, dinamizált volt a főváros. Sokat tett érte, legyen büszke rá. Ha politikai harci zaja elhalkul, reálisan fogják majd megítélni e 20 évet".

Lesz-e valaha szobra Demszky Gábornak Budapesten? Szerintem igen.

3
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pár nappal ezelőtt - sokak felháborodására, kisebb vihart kavarva - arról írtam itt, hogy számomra a magyar királyi korona nem szent. Magát a szent szót sem igen tudom értelmezni a római katolikus egyház (és a keleti rítusú keresztény egyházak) értelmezési tartományán kívül, azaz a világi életben. Az államéletben pedig a kifejezés üres, amelyet csak akkor volna szabad használni, ha egyúttal kötelezővé tennénk minden honpolgár számára a katolizálást.

Másképpen hogyan is várhatnánk el egy ateistától, egy agnosztikustól, egy protestánstól, egy zsidótól, egy "a maga módján vallásostól", hogy "szentnek" nevezzen valakit-valamit, amikor a számára a "szent" szónak ilyen értelme nincs? Azt várjuk el tőle, hogy hazudjon? Bálványt imádjon - hit nélkül?

Hasonlóképpen dühít a feudális "közjogi méltóságok" kifejezés is. A köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, a parlament elnökét és a Legfelsőbb Bíróság elnökét és talán az Alkotmánybíróság elnökét ma is gyakran nevezik így még baloldalinak vagy liberálisnak nevezhető közbeszélők is - politikusok, újságírók, véleményformálók -, holott már magának a szónak a használata is törvénysértő.

A második világháború utáni koalíciós kormányzás idején, a kommunista hatalomátvétel előtt már törvény született bizonyos címek és rangok megszüntetéséről. Íme a törvény szövege, amely - tudtommal - ma is hatályos:


1947. évi IV. törvény

egyes rangok és címek megszüntetéséről


1. § (1) A magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik. A külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek, illetőleg az ilyen engedélyek jellegével bíró törvényi rendelkezések hatályukat vesztik.

(2) Az „örökös főispán” cím megszűnik.

(3) Megszűnnek azok a rangjlező címek (méltóságok), amelyeket mint kitüntetéseket rendszeresítettek (valóságos belső titkos tanácsos, titkos tanácsos, kormányfőtanácsos, kormánytanácsos stb.). Az ilyen címekre (méltóságokra) vonatkozó adományozások hatályukat vesztik.

2. §. (1) A közszolgálat körében rendszeresített állás címét közszolgálatban nem álló személynek adományozni a jövőben nem szabad. ez a rendelkezés nem vonatkozik a külügyi szolgálatban, valamint a tudományos és művészeti életben rendszeresített, illetőleg szokásos címekre.

(2) Törvényhatósági közszolgálatban nem álló személyt tiszteletbeli tisztviselővé kinevezni - a tiszteletbeli tiszti főügyészek és ügyészek kivételével - a jövőben nem szabad.

3. §. (1) A jelen törvény 1. §-ában említett rangjelző címek, valamint a „vitéz” cím használata tilos.

(2) Nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezésnek (de genere...) használata tilos.

(3) Tilos olyan címzést használni, amely a jelen törvénnyel megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.).

(4) Tilos olyan címzést használni, amely a közszolgálat körében rendszeresített álláshoz fűződik, vagy társadalmi megkülönböztetésre utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.).

(5) A (3) illetőleg a (4) bekezdés rendelkezése nem vonatkozik a nemzetközi érintkezésben szokásos címzésekre, továbbá az egyházi személyek nem világi eredetű, hanem kizárólag egyházi természetű címzéseire.

4. §. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a belügyminiszter - az igazságügyminiszterrel egyetértve - gondoskodik.


A Horthy-korszakban használt címek és rangok más európai emberek számára már akkor is viccesek voltak, és szinte követhetetlen a használatuk. Sértő volt "professzor úrnak" nevezni az egyetemi professzort ("én magának méltóságos úr vagyok!"), nehéz volt eligazodni a kegyelmesek, méltóságosok (plusz nagyméltóságú uram, nagyméltóságod, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága), és a mindennapos nagyságosok - falvakban néha tekintetesek - között. Ténsurak, naccsosasszonyok, kiskegyedek - hát nem röhögni való volt?

Ha igaz az, hogy a Magyar Köztársaság honpolgárai egyenlő jogokkal és egyenlő méltósággal bírnak - márpedig, legalábbis az új alkotmány elfogadásáig ez így van -, akkor dobjuk már a kukába ezt a "közjogi méltóságok" kifejezést!

Egyébként is vicces lenne, de arra a Schmitt Pálra nézve, aki inkább nevezhető Orbán Viktor alázatos szolgájának és az Orbán-kormány köztársaságielnök-ügyi helyettes államtitkárának, mint köztársasági elnöknek, szóval Schmitt Pálra nézve különösen tréfás. Talán ő is jobban járna, ha nem volna "közjogi méltóság". Mert egyébiránt egy kedves, jó társalgó, udvarias ember - talán csak szervilis egy kicsit.


Mellékes, de megkérdezném. Amikor Schmitt Pál, a magyar nyelv állítólagos őre "first lady"-nek nevezte a feleségét, nem volt vicces egy kicsit? Tudom, a világon mindenhol "első asszonynak" nevezik az elnök feleségét, de nem maga az elnök, inkább csak a zsurnaliszták... Ha Schmitt Pál felesége az első lédi, akkor vajon lehet-e az én feleségem kb. a négymilliomodik? És ki a second, a third, a fourth, a fifth lady?

Na, akadjatok le rólam, "közjogi méltóságok"!

1
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem szeretnék a szélsőfideszes publicisták tollhegyére kerülni, akik felemlegetik, hogy állítólagos liberális, pontosabban SZDSZ-es nyilatkozók valamikor "svájcisapkának" nevezték a "Szentkoronát" és "tetemcafatnak" a "Szentjobbot" - ez természetesen hazugság, vagy mondjuk úgy: szándékos tévedés, félreértés, félremagyarázás, nem is tudják az illetők megmondani, hogy ki mondott ilyet és hol -, de tény, hogy számomra és még nagyon sokak számára az egyedülálló történelmi-muzeális értékkel bíró magyar királyi korona - nem szent.

Már csak azért sem, mert magának a "szent" szónak a jelentése is bizonytalan. A római katolikus egyház tanítása szerint hét szentség létezik ("első a keresztség, második a bérmálás, harmadik az oltári szentség, negyedik a penitenciatartás, ötödik az utolsó kenet, hatodik az egyházi rend, hetedik a házasság" - én még így tanultam a nagymamámtól, de a legutóbbi vatikáni zsinat már másképpen nevezi őket), és ezek között nincs ott a korona. (A reformátusok két sákramentumról beszélnek, a keresztségről és az úrvacsoráról.)

Szentnek nevezik azokat a személyeket is, akikről Róma püspöke - aki hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen (nohisz!) - kijelenti, hogy üdvözültek, tehát haláluk után egy erényes élet jutalmául, pontosabban isten kegyelméből örök életet nyertek, és a legmagasabb trónszék lábánál énekelve dicsőítik az urat az idők végezetéig. Szentjei a keleti egyháznak is vannak, a protestánsok azonban nem tartják elég "okosnak" magukat ahhoz, hogy isten ítéletét a földön megelőlegezzék (ami szerintem helyes szerénységre vall).

És végül minden más is lehet "szent", egyes tárgyak, holttestek, testrészek és egyebek ("szentmise" - a missa 'elbocsátás' szóból), amelyek Jézus Krisztussal és a fent említett "szent" történelmi személyekkel kapcsolatba hozhatók. Ide már ideillik a korona és a levágott jobb kéz szentsége is, de persze csak a hívők, és azon belül is csupán a katolikus (és a keleti, görög, "orthodox", pravoszláv rítusú) hívek számára. Én nem tartozom közéjük - sem.

Igaz, előfordul, hogy magukat újabban reformátusnak nevező egykori ateisták részt vesznek - politikai, azaz reklámokokból - az ilyenkor, augusztus 20-án szokásos katolikus ún. "Szent Jobb-körmeneten" a budapesti bazilikánál, de ez csak nacionalista habverés, fideszes promóció, és éppen hogy nem az erős református hitet, hanem az illetők morális és hitbéli ürességét bizonyítja.

Zavar az, hogy világnézetileg semleges írásokban, tévé- és rádióműsorokban is "szentkoronáznak", azaz egy hívő kisebbség - a hívő katolikusok - szóhasználatát tukmálják a publikumra. A magyarországi népesség többsége ugyanis, bár származását tekintve katolikus ugyan, "a maga módján vallásos" kategóriába tartozik, az ünnepeket, a pénteki böjtöt, a vasárnapi munkatilalmat nem tartja meg, templomba nem jár. Nem is beszélve a magamfajta ateistákról, a vallásilag közömbösökről (agnosztikusokról) és bizonytalanokról, valamint a protestáns és más egyházak híveiről.

És ha már itt tartunk: augusztus 20-án mindig eszembe szokott jutni egri (anyai nagyapai) dédnagyapám, bizonyos Fodor Bernát, aki hívő katolikus volt ugyan, de ezen a napon szembefordult az ünneplőkkel, és tüntetőleg kora reggel vállára vette a horolót, és elindult a hatvani hóstyai Farkasvölgyől a Nagy-Galagonyáson lévő szőlőjébe horolni. Nem ünnepelte meg "szent Istvánt", a királyt - a családi hagyomány szerint azért, mert "földet adott a papoknak", és így akart bosszút állni rajta. Ez is egyféle civil kurázsi volt a 19. század végén és a 20. elején.

És mivel a szőlője szomszédos volt az egri káptalan hatalmas szőlőbirtokaival, ahol időnként a napszámosok között megjelentek kisebb-nagyobb tisztségeket viselő papok, maguk a kanonokok is, hogy megkóstolják az édesedő szőlőszemeket, dédnagyapám gyakran már délre megitta a magának egész napra rendelt lőrét - bort nemigen ivott, azt el kellett adni kocsmáknak, lagzira bort vásároló idegeneknek és másoknak, abból lett a pénz -, aztán kiült a kunyhója ajtajába, és jó hangosan, hogy a papok is hallják, ezt énekelte:


Nincs menyország, se pokol,

még a pap is kupakol!

 

Amiben, tegyük a kezünket a szívünkre - azóta tudjuk az egyházat érintő szexuális tartalmú hírekből - van is némi igazság.

 


 

4
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az alábbi írást e-mailben kaptam, hát továbbadom. A benne leírt esetről korábban már beszámolt a Roma Sajtóközpont, például a 168 Órában.

 

***


Tisztelt Hell István Úr megkérem önt, hogy (...) a hazámhoz intézett levelet közreadni szíveskedjék országunk változása érdekében. Előre is köszönettel a Mozgalom nevében, Horváth Gyula

 



Nyílt levél Hazámhoz!

Külön is ajánlva dr. Márkus Gábor sportvezetőnek és Kopcsó László Zoltán Hejőpapi polgármesterének

Tisztelt Hazám!

Tizenkét évvel ezelőtt kényszerből egyéni vállalkozó lettem, jobb híján lufi-árusításból keresem a kenyeret a családom számára. Leselejtezett szabolcsi munkásból hétvégente vándorló pesti kiskereskedővé lettem. A munka keresése, gyakorlása közben sokszor tapasztaltam bizalmatlanságot, elutasítást, amit mivel a „ potenciális munkaadók” nem ismertek korábban, nem lehet másnak, csak a bőrszínemnek tulajdonítani.

Vagyis azért fosztottak meg munkától, büszkeségemtől, a méltóságomtól, mert „cigány” vagyok, és dolgozni szeretnék.

Ez év augusztus harmadikán Tiszaújvárosban és tizennegyedikén, Hejőpapin újra sárba tiportak. Úgy éreztem: ez volt az utolsó csepp…tovább nem hallgatok, nem tűrök! Elegem van abból, hogy számtalanszor le kell tagadnom, hogy cigány vagyok, azért, hogy a családom megéljen! „Elmondom hát mindenkinek”, ami a két településen történt, tanuljunk belőle, és tegyünk valamit, együtt!

Ez év augusztus 3.-án a miskolci Unió Coop Zrt. pénztárába fizettem be 30.000 Ft-ot, a bolt előtti járdarész 5 négyzetméteréért, így teremtve lehetőséget arra, hogy tiszaújvárosi triatlon versenyre látogatók számára léggömböket árusítsak. Alighogy megkezdtem az árusítást, megjelent 3 biztonsági őr, akik felszólítottak, hogy igazoljam, a rendezvény területén milyen jogon árusítok. Megmutattam az engedélyem, megnézték a személyimet is, egyeznek-e az adatok, s amikor mindent rendben találtak felhívták a rendező urat, s közölték: "a roma gyereknek van engedélye, nem tudunk mit tenni".

Nem telt el 5 perc, és nagyot fékezve megállt egy fekete autó, amelyből kiugrott egy dühödt, kopaszodó úr, be sem mutatkozva elkezdett velem kiabálni: "Te biztos loptad, vagy hamisítottad az engedélyed! Azonnal takarodjatok innen!” Bemutatkoztam, illedelmesen, mutattam az engedélyem, ő is bemutatkozott, így megtudhattam, hogy magával dr. Márkus Gábor főrendezővel, a triatlon szövetség elnökével állok szemben. Nem csillapodott felém és segítőim felé való dühe, visszahívta a biztonsági őröket, és felszólította őket, zavarjanak át minket egy másik helyre. Megjegyezte még: „Te egy szemétláda vagy!” –ezt arra értette, hogy őt megkerülve, a Coop áruháztól kértem engedélyt. „Mástól kellett kérjek, mert maga nem adott lehetőséget” – válaszoltam. (Viszonyunkra jellemzően ő végig tegezett, én pedig magáztam…) A hatalmi –és fizikai erőfölénynek engedve átpakoltunk egy 10 méterrel távolabbi, Márkus úr által kijelölt helyre. Szóltam, uram, ez a hely a közúti forgalmat akadályozó területen van, ami szabálytalan. „Minden rendben lesz”- nyugtatott meg. Most menjek a túloldalra, holnap már jöhetek a „rendes”, vagyis a nem faxolt engedélyemmel a Coop járdájára! Megköszöntem ezt a lehetőséget is, kezet nyújtottam a főrendező úrnak, örvendve, maradhatunk. Kézfogással szentesítettük a szerződésünk. Két perce rá megérkezett 2 rendőr, 4, vagy 5 polgárőr, vezetőjükk, mint később kiderült, a főrendező úr fia. Újabb igazoltatás vette kezdetét. Az eljáró rendőr, meghallgatva történetem, azt nyilatkozta: „én ránézésre állítom, ez valós engedély, de mivel még a faxolt engedély van az ön birtokában, és különösképp a főrendező úrral való béke érdekében, és az ő kérésére, hagyja el a helyszínt, és másnap az eredeti engedéllyel folytathatja az árusítást.” A főrendező úr fia, a helyi polgárőrség alelnöke kiírta a coop-os engedélyem valamennyi adatát. Ezután az intézkedő rendőr felszólításának eleget téve elhagytam a helyszínt. Másnap a Coop Áruház visszavonta az engedélyemet, visszafizették a bérleti díjat.

Úgy éreztem magam, mint egy országúton kidobott, agyonvert házőrző kutya.

Néhány nappal később jött a másik „hidegzuhany”. Tudomást szerezetem róla, hogy Hejőpapi községben falunapot tartanak, ezért telefonon kértem engedélyt Kopcsó László Zoltán polgármestertől, hogy a rendezvényen léggömböket árusíthassak. Azért, hogy „bizalmi indexemet” növeljem, előadtam, hogy civilben az „Igaz Szó” szövetség nevű szervezet tagja vagyok, és társadalmi munkában segítek a bajba jutott embereken. A község elöljárója azonnal igent mondott kérésemre, megnyugtatott, kijelölt helyet fog biztosítani részemre, csak annyit kért, hogy vigyem magammal az egyesület működését igazoló okmányt.

Augusztus 14.-én megérkeztem Hejőpapiba, örömmel nyugtáztam, hogy ki volt alakítva az árusítóhely részemre, és annak rendje-módja szerint jelentkeztem a közelben tartózkodó polgármesternél. Jó napot kívántam, megköszöntem a lehetőséget, és mutattam is az Igaz Szó cigány szervezet működéséről kiállított bírósági igazolást.

A polgármester összevonta szemöldökét, és azt mondta: „Maga az? Azonnal takarodjon a helyszínről! Távolítsák el!”-szólt az itt is kéznél lévő biztonságiaknak.

Meg se tudtam szólalni, és máris ki voltam dobva a polgármester falujából.

Mit teszel velem, Édes Hazám? – teszem fel a kérdést magamban. És mit tehetek én ebben a megnyomorított helyzetben? Ha elveszítem a fejem, minden ránk tukmált előítéletet igazolok. „Ezek ilyenek…És újabb érvet is adok a kirekesztőknek: „Ezért nem lehet őket beengedni…”

Amíg nem változik meg a szemlélet a társadalomban, amíg nem fogadnak el engem „cigánymagyarként”, mert másféle magyar nem igen lehetek, s miért is kellene lennem, addig kiebrudalt pária leszek saját országomban. Úgy érzem, össze kell hozni a józan emberek társaságát, cigány és nem cigány honpolgárok gyülekezetét, akik hűen tudják képviselni az összetartó ország érdekét.

Ezért, 2010. augusztus 20.-án, itt és most egy mozgalom alapítására hívom a paradigmaváltásért tenni akarókat! Hozzuk létre a Szemléletváltást! - az Összetartó Társadalomért Mozgalmat!

Alakuló ülésünkre pedig külön meghívom a „Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt" kitüntetésben részesült dr. Márkus Gábor sportvezetőt, valamint Kopcsó László Zoltán urat, Hejőpapi polgármesterét, hogy mások mellett legyenek partnereim az összefogásban, az előítéletek eloszlatásában. Egy emberségesebb ország felépítésében.

Őszinte kézszorítással:

Horváth Gyula



0
12 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Azt persze nem tudom, hogyan kerül a PSZÁF - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, vulgo: bankfelügyelet - a történetbe, mindenesetre eléggé meglepődtem, amikor közölték, hogy a Fidesz főhazudozóinak emlékezetes nyilatkozatai - görög válság, államcsőd, némi gyurcsányozással, egyébbel - nem ártottak senkinek, nem okoztak kárt, és spekuláció sem volt.


Hogy shortoltak-e Kósáék, nem tudom megítélni, és nem tudja megítélni a PSZÁF sem. (Shortolásnak nevezik azt a műveletet, amikor bennfentesek a forint gyors zuhanása előtt nagyobb összegeket fektetnek valutába, majd nagy nyereséggel váltják vissza az olcsóbb forintra. A shortolás és más pénzügyi spekuláció természetesen nem bűncselekmény, a bennfentes kereskedelem viszont az.) Az viszont tény, hogy előre tudhatták a nyilatkozók, hogy milyen pénzügyi viharral jár majd a kijelentésük...

Ám tényszerűen nem igaz, hogy az országnak nem okoztak volna kárt. A PSZÁF hazudik. Egyes számítások szerint a fideszes főpapagájok kijelentésükkel 150-200 milliárdos kár okoztak Magyarországnak (nemcsak a költségvetésnek, hanem a devizahiteleseknek is), ami éppen annyi, amennyit a bankadón szeretne nyerni első, más néven bullás Orbán és kancelláriája. Ha ez nem kár, akkor mi a kár?

Vannak más szomorú jelenségek is, amelyek nem konkrétan Kósáékhoz, hanem uralkodónk politizálásához kötődnek. Az év első negyedévében erősödött a magyar gazdaság, hála a Bajnai-kormány "megszorításainak", a választások után viszont ez az erősödés megtörni látszik. Orbán az önkormányzati választások előtt nem meri folytatni a szigorú ("megszorító") költségvetési politikát, az egyszeri nagy arányú adócsökkentés is elmaradt, sőt jövőre ismét növelné a hiányt. Azaz újra kezdené az ország eladósítását.

Visszatérve a PSZÁF-ra: mivel sem Kósa, sem Szíjjártó nem "pénzügyi szervezet", a PSZÁF nem is jogosult, nem is képes megállapítani, hogy spekuláltak-e - shortoltak-e - a bejelentésük előtt, és azt sem, hogy - ők személyesen - okoztak-e kárt. Az állampolgárok büntetőjogi felelősségét nem a PSZÁF-nak, hanem, ha felmerül a gyanúja, az igazságszolgáltatásnak kellene vizsgálnia. De hát ez a centrális demokrácia a régi, egypártrendszeri fogaskerekekkel és hajtószíjakkal működik.

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Dániel Péter ügyvéd kaszinótojása és egy érdi - közelebbről nem ismert - akció után Pécsett, az APEH székházában is folytatódott a kifüggesztett NENYI-k felavatása:

 

Várjuk a következőt. Politikai nyilatkozatoknak nincs helyük a közintézményekben.

"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, hogy nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük."

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"EMLÉKEZÉS és SZOBORAVATÓ Augusztus 3., kedd, de. 11 óra, „Róbert és Robika” - Alexander Schikowski, Magyarországon élő német művész tizenöt mázsás tölgyfaszobrával kíván emléket állítani az elmúlt években elkövetett rasszista indítékú gyilkosságok áldozatainak. Helyszín: Megbékélés Temploma (MET) kertjében, Budapest, III., Királyok útja és Hadriánus utca sarka" (G. J. - N. I. D.)

Az elmúlt évek sorozatgyilkosságainak tragikumát megörökítő alkotást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Megbékélés Temploma kertjében leplezi le Dorothee Janetzke-Wenzel német nagykövet asszony miután a tatárszentgyörgyi önkormányzat elutasította - többek között - 150 hazai értelmiségit megmozgató kezdeményezését és nem járult hozzá a szobor helyi avatásához. Az alkotás, amely így a templom kertjében talált magának (méltó) helyet, az egy éve történt kislétai gyilkosság évfordulóján tárul a nyilvánosság elé, hogy a köztársaság polgárai méltóképp emlékezhessenek a megtörtént borzalmakra.

A szobor avatására mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A szobor alább még elkészülése előtt látható a német művész műtermében:


1
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Lordart posztjáról jutott eszembe a Horthy-korszak-beli - valójában kisgazda - Nemzeti Egység Pártjáról szóló József Attila-vers. Szép, ugye? Megjegyzem, a kisgazdák ebben az időben baloldalinak számítottak.

(AZT OLVASTAM, HOGY PERLI A NEPET...)

Azt olvastam, hogy perli a Nepet
a "D-osztály" ügyes megfigyelője.
Az akit ez a kis hír meglepett,
én nem hiszem, hogy okulna belőle.

Az ilyen hír csak azt lepheti meg,
ki ma is vár, csak vár még a reformra,
ki felül a Nep igéretinek,
s nincs sértett önérzete, amely forrna.

Nem kérdés, szép-e, vagy milyen dolog
besúgó-haddal figyeltetni Bethlent,
lesni Zsilinszkyt, mint aki lopott,
s erkölcsöt venni, megfizethetetlent.

Pénzét, ha jár, megkapja majd a kém,
de megkapja-e az ország, mi járna
azért mit lát a magyar földtekén:
lehull-e már a Nep megfigyelt járma?

A Nep-besúgó suttogva jelent,
hanem e súgás hangosan kiáltja:
az elzálogolt, suttogó jelent
közel jövőben fennhangon kiváltja

az ország, mely ma - mit tehetne? - tűr
s eszmél, hogy tán már akkor lenne boldog
ha téglahordók stílusán belül
nem sülnének ki épületesb dolgok.

1936. máj. 28.

 

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem lett béke, szabadság és egyetértés, amit az is illusztrál, hogy az ATV híre szerint bizonyos dr. Dániel Péter ügyvéd - aki "Orbán-bullának" nevezte el a minden közhivatalban kifüggesztendő NENYI-t a Facebookon - tegnap a VPOP Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának az épületében kaszinótojással dobta meg a kifüggesztett "Orbán-bullát".

"A kaszinótojás a bulla közepén ért célba - szól az ATV híre (helyesírási hiba javítva - erlauer) -, majd a férfi – a hatás fokozása érdekében - komótos mozdulatokkal szétkente. Közben néhány szóban ecsetelte, hogy 'nem ért egyet ennek a gyalázatos politikai kiáltvány kifüggesztésével', másrészt, hogy vállalja furcsa politikai tiltakozása minden törvényes következményét. A tiltakozó akciót követően az ügyeletes tiszt közölte, hogy feljelentik a férfit, ennek érdekében elkérte adatait. A Vám- és Pénzügyőrség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Közép-magyarországi Regionális Parancsnokság feljelentést tett egy magyar állampolgár ellen garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ezen kívül, valamint a fegyelmi felelősségre vonás érdekében az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 37. §-a alapján értesítette a Magyar Ügyvédi Kamarát."

A kérdés csak az, hogy - összehasonlítva egy másik garázdasággal - mekkora ennek az ügynek a társadalmi veszélyessége. Mint ismeretes, a Kossuth téri "hugyosforradalom" idején Orbán Viktor frakciója elbontotta a Kossuth téri kordonokat a beszari rendőrök szeme láttára, a büntetőeljárásban pedig a bíróság, bár megállapította a csoportos garázdaság vétségét, nem szabott ki büntetést, mert nem tartotta a társadalomra nézve veszélyesnek a cselekményt. Nekem akkor is vicces, így utólag is, hogy garázda miniszterelnökünk van.

Mindenesetre gratulálok dr. Dániel Péternek, aki nem azt mondta, hogy "oszt jónapot", nem állt mögötte a parlamenti képviselőség semmiféle kiváltsága és előnye, viszont civil kurázsival, a következményeket vállalva lépett fel a szar kormányzással szemben, amely már a kezdet kezdetén súlyos gazdasági károkat okozott Magyarországnak, politikai hajtóvadászatba kezdett politikai ellenfeleivel szemben, és külpolitikai ellenérzést is keltett Európában és a világon.

Dániel Péter holnap reggel 7-kor a tv2 Mokka, 8-kor pedig az ATV Jazz vendége lesz.

Az esetről   I T T olvashatunk kissé hoszabban.

Itt jegyezzük meg, hogy Balla D. Károly kárpátaljai magyar költő és blogger tiszteletbeli pirézzé avatta Dániel Pétert.

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hogy pontos legyek: alaposan gyanúsítható a mellékelt bizonyíték alapján. Felismeri valaki? Jelzem, ha valakit tettenérnek, azt nem védi a mentelmi jog sem.

8
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megszűnik A Szólás Szabadsága és a szólás szabadsága.

7
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség, az egykori rendszerváltó, antikommunista Fiatal Demokraták Szövetségének utódpártja elfogadható, alkalmas jelöltnek nevezte a Magyar Szocialista Párt, a kommunista utódpárt államfőjelöltjét, Balogh Andrást, hazánk bangkoki nagykövetét. Ugyanazt a Balogh Andrást, aki 1969-ben egyetemi KISZ-vezetőként részt vett az ELTE ellenzéki megmozdulásainak leverésében, Haraszti Miklósnak az ország minden egyeteméről való kirúgásában. Dícsértessék a Jézus Krisztus - tessék elolvasni erről a Hírszerző cikkét.

Még Balogh Andrásnál is alkalmasabbnak tartja államfőnek Szíjjártó Péter (úgy is, mint a Bulgáriában lubickoló Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli és meghatalmazott alteregója) Schmitt Pált, a kommunista rendszer üdvöskéjét, a kommunista állampárt sportdiplomatáját. Dícsértessék a Jézus Krisztus, visszajött a kommunizmus.

Az Európai Újságírók Szövetsége szerint a Fidesz "médiaalkotmánya", amely a blogokat és a magánmédiát is cenzúrázná - idézem a Népszabadságot - „viszszafordítaná az órát a magyarországi sajtószabadság tekintetében (...), keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és így a szólásszabadságot is”. Az MTI által kiadott brüsszeli állásfoglalás szerint a tervezet „nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak”, és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt. Az EFJ a világ újságíró-szervezeteit képviselő Nemzetközi Újságíró Szövetséggel, az IFJ-vel közösen a javaslat visszavonására szólította fel a kormányt, továbbá arra, hogy indítson – idézzük – átfogó nyilvános vitát.

Dícsértessék a Jézus Krisztus, szabadság, elvtársak!

A kétharmados, teljhatalommal rendelkező kormány, pontosabban "Orbán Viktor frakciója" maga alá kívánja rendelni az ügyészséget, Kovács Tamás helyére pedig olyan legfőbb ügyészt nevezne ki, aki hajlandó végre vádat emelni a fő politikai ellenfél, a semmilyen hatalommal és funkcióval nem rendelkező exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc ellen (egyelőre ismeretlen bűncselekmény miatt). Gyurcsány börtönbe juttatásáért, azaz a legfőbb ügyészi posztért (a Népszava cikke szerint) vetélkedő indult Ihász Sándor fővárosi főügyész, Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész és Polt Péter ex-legfőbbügyész között.

A koncepció már megvan, csak doktor Kotász kell hozzá a Tanúból.

"A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást „forradalomnak” tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra - írja a Magyar Demokratikus Charta általam is aláírt tiltakozó nyilatkozata. - Az „elszámoltatás” fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz „elszámoltatási” kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére."

Hol van már az antikommunista, liberális, a szólás, a sajtó, a törvényesség, az emberi jogok szabadságát tisztelő Fiatal Demokraták Szövetsége? Dícsértessék a Jézus Krisztus, helyette itt van nekünk ez a keresztényforradalmár, háromharmados, jobboldali kommunista Lukasenko - akarom mondani, Orbán Viktor.

 

1
12 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mindannyiunk ángyikája, Erzsi ángyó, nagyapám öccsének, Nácinak a felesége, parádsasvári leány volt. Mondják, eladó korában - ma úgy mondanák: tizenévesen - gombát szedett a Sasvár környéki erdőben, amikor az egyik tisztáson egy szintén ott sétálgató úriasszonyt látott meg. Köszönt neki, ahogy otthon tanították ("Dicsértessék á Jézus Krisztus!"), majd, a "Mindörökké!" után, összeszedte a bátorságát, és megkérdezte tőle:

- Kied-e á grófné?

- Az vagyok, lelkem, mit akar? - válaszolta gróf Károlyi Mihály Ádám György Miklósné, született gróf Andrássy Katinka. A szép és fiatal Bözsike végignézett rajta, és ezt mondta:

- Hm. Ász hittem, hogy szebb...

*

Ennyi - nem éppen sok - a családi kapcsolat köztem és a később vörös, mert szociáldemokrata grófnak is nevezett, valójában leginkább - Ady Endréhez hasonlóan - a Jászi-féle polgári radikális filozófiához közel álló Károlyi Mihály között.

Károlyi Mihály az első magyar köztársaság fejeként írta be a nevét a magyar történelembe (igaz, 1918-ban a korábban használatos "res publica" kifejezést "népköztársaságnak" fordították). Az a gyűlölethullámzás, amely a magyar jobboldal részéről évtizedek óta éri, példás antifeudalizmusának, demokratikus irányultságának, a szegényeket és a kisebbségeket érintő toleranciájának és szolidaritásának köszönhető.

Károlyi már 1915-ben háborúellenes politikát képviselt Tiszával szemben. Az őszirózsás forradalom után pedig előbb miniszterelnökként, majd államelnökként általános választójogot adott a 21 éven felüli, írni-olvasni tudó férfiaknak és a 24 éven felüli nőknek.

"Törvénybe iktatták a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadságot. A háború következtében az összeomlás szélére sodródott gazdaság, a tömegessé vált nyomor és infláció körülményei között vezették be a szociális reformokat: a munkanélküli-segélyt, az adóhátralék elengedését, a 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatásának betiltását, emelték a béreket, a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak, tervezték a nyolc órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését. 1919. február 15-én a nagybirtokosok, a katolikus egyház és a szociáldemokraták különböző javaslatait ütköztető heves viták után fogadták el a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István által előkészített földtörvényt, amely az 500 holdnál nagyobb magán- és a 200 holdnál nagyobb egyházi birtokok kártalanítás ellenében való kisajátítását és egy-egy család eltartására alkalmas kis- és középbirtokokra való felosztását mondta ki." (Wikipédia)

Börtönbe csukatta Gömbös Gyula háborús uszítóit és Kun Béla felforgató kommunistáit. Autonómiát, úgynevezett "krajinákat" szervezett a nemzeti kisebbségeknek, és igyekezett megbékélési politikát folytatni a győztes antant-hatalmakkal. Sajnos már későn. Nem sikerült létrehoznia "kelet Svájcát" - ez Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter ambíciója volt -, és az ország megállíthatatlanul sodródott a Kun Béla-féle kommünbe, majd vissza a - király nélküli - királyságba, és ezzel együtt a vesztest sújtó trianoni békébe, az ország szétesésébe.

Ismeretes, hogy az ország elveszítette területének kétharmadát, lakosságának a felét. Arról viszont kevés szó esik, hogy a határokon kívül kerülő népesség többségének egyáltalán nem fájt Trianon - a volt magyar alattvalók több, mint fele, a határokon kívülre kerülők kétharmada-háromnegyede nem magyar etnikumú, anyanyelvű volt, hanem szlovák, román, ruszin, szlovén, akik nem kívántak többé magyar fennhatóság alatt élni.

*

Károlyi a Horthy-korszak bukása, és egy újabb vesztes világháború után előbb nemzetgyűlési képviselő lett a kisgazda többségű koalíciós kormányzás idején, majd 1947-ben Magyarország párizsi nagykövete lett. Két évvel később, 1949-ben azonban - Rajk László letartóztatása után - ismét emigrációba vonult, és Franciaországban halt meg 1955-ben. Az 1956-os forradalmat már nem érhette meg.

Két napja, június 9-én jelentette ki a Fidesz MPSZ főideológusa és főtaktikusa, Kövér László egy rendezvényen, hogy az első modern értelemben vett demokrata, republikánus politikus, Károlyi Mihály szobrát eltávolítják a parlament közeléből. Isten óvja Magyarországot!

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ma, körülbelül egy óra múlva jelenti be Orbán Viktor - a poszt írása óta megtörtént, l. például itt -, hogy SZDSZ-es (l. még: "neoliberális") típusú egykulcsos, 16%-os lesz az SZJA, családtámogatási kiegészítésekkel, megszüntetnek néhány ún. kisadót, amelyek a tőkét terhelték, viszont megadóztatják a biztosítókat, a pénzintézeteket és a bankokat. Még nem tudni, hogy a közszolgálatban dolgozók fizetését csökkentik-e, vagy tömeges elbocsátásokra kerül sor, mindenesetre jóval kevesebb lesz a kifizethető állami bértömeg; utánuk a vízözön.

A munkából élő, munkajövedelemmel rendelkező alsóközép- és középosztálybeliek "segélyezését" is adókedvezményekkel igyekeznek megoldani, a fentebb említett családtámogatás jellegű adókedvezményekkel. Mindent összevetve sok száz milliárddal lesz kevesebb az állam bevétele. Kérdés, hogy ebből mi finanszírozható a közszolgáltatások - közoktatás, gyógyítás, rendvédelem stb. - közül, és milyen mértékben. Nem lepődnék meg, ha kevesebb pénz jutna az egészségügyre, az oktatásra stb.

És nagy kérdés az is, hogy a munkanélküliek, nyomorgó családok ellátására is jut-e pénz (és mennyi?), vagy szlovák típusú éhséglázadásokra számíthatunk. (Sokan emlékezhetnek arra, hogy a Dzurinda-kormány reformjai idején Kelet-Szlovákiában fellázadt a szegénynegyedek népe, boltokat fosztogattak, és a rendőrségnek csak nehezen sikerült fenntartania a rendet.)

Lényeg a lényeg: 3,8% alatt kell tartani az idei hiányt, a következő évi költségvetést pedig már 3%-os hiánnyal kell előkészíteni.

Részleteket még nem tudunk, figyeljük Orbánt. Egészen biztos vagyok benne, hogy szó sem lesz reformokról, megszorításokról, annál többet beszél majd gazdaságélénkítésről és munkahelyteremtésről. Ezzel együtt, ha a szegényeket támogatnák, és nem a munkajövedelemből élőket, drukkolnék nekik. Akkor is, ha nagyon nehéz évekre számíthatunk mindannyian.

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

(1) A hugyosforradalmárok elhagyták a tüntetés bejelentett helyszínét (ha jól emlékszem, a Kossuth vagy a Szabadság tér volt a helyszín), törtek-zúztak, garázdálkodtak, és a rendőrség felszólítására sem oszlottak fel. Ez 3 kőkemény ok, ami miatt a rendőrségnek akár erőszakosan is kötelessége volt feloszlatni a tüntetést.

 

(1a) A tüntetés nem az államrend erőszakos megváltoztatásának, hanem szólásszabadság kifejezésének, esetleg a tömeges tiltakozásnak a fóruma, eszköze. Úgy is kell kezelni, a jogszabálytól eltérő demonstrációt fel kell oszlatni.

 

(2) Gergényi egy személyben felelős azért, hogy a rendőrök nem viseltek azonosító jelet. Ez önmagában nem bűncselekmény, de törvénysértés. (A kommandósok csak bűnözők elfogásakor nem viselnek azonosító jelet, akkor viszont álarcban is vannak.) Állítólag egy hibás jogszabály-értelmezésről van szó, mely szerint a rendőrség, ha kötelékben intézkedik, nem visel azonosító jelet. De - szintén állítólag - ez tüntetés feloszlatásánal nem érvényes.

(2a) Ha a bíróság megállapítja, hogy Gergényi kifejezetten abból a célból nem kötelezte a rendőröket azonosító jel viselésére, hogy az esetleges bűncselekményeket elkövetők személyazonossága ne legyen megállapítható, akkor ez bűncselekmény (bűnpártolás) is lehet.


(3) A gumilövedék használata és az ún. "szemkilövések" jogszerűek voltak. A gumilövedék abban az időben rendszerben volt a rendőrségnél, és a könnyű, kis fajsúlyú, nagy tömegellenállású gumilövedékkel nem lehet célozni. Ezek a sérülések baleseteknek minősülnek.


(4) Egyes rendőrök valóban elkövettek (nem "túlkapásokat", ez Rákosi nyelvújítása az ÁVO rémtetteire, hanem) bűncselekményeket, tipikusan a "bántalmazás hivatalos eljárásban" bűntettét, illetve a könnyű és a súlyos testi sértését. Ezekért azonban csak személyesen vonhatók felelősségre, ez nem Gergényi és persze nem is "a rendőrség" hibája.

(5) A fentiekből következően nem az államtól, kizárólag a bűncselekményeket elkövető rendőröktől követelhető kárpótlás az esetleges ártatlan, véletlenül a helyszínre keveredett sérültek részére. Az állam nem hibázott, így nem is tartozik kártérítéssel.

3
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!